Author Information
Angyalvár
A szálló porból épült reményvárat a sóhaj vihara fújja el
A pormacskák tömegsírja lassan elnyeli a többivel
Ereszkedsz mélyen alfa alá hunyorgó szemmel
A vízesés fordul veled, nem hűsít, csak látni nem enged
Ózonlyuk tátong a lelked felett, az szinte védtelen
Furcsa innen fentről látni milyen pici, körül a végtelen
Érzed, hogy más vagy, mert sokszor nem is értenek
De azt tudod, hogy most jó helyen jársz, a lélek a fontos neked
Az erő a kezedben fentről jön, kék puha fényben játszik
Az őrangyalod a válladra könyökölve mosolyog, ő sem fázik
Csillag szemével figyeli ahogy kezedből a kék fény ered
És az óriás ózonlyuk lassan eltűnik a lelked felett
Búcsúzik tőled, lágyan elindit föl, de már tutod jól
Ott volt már mikor megszülettél, sőt előbb, elszáll egy angyaltoll
Lassan felérsz, a tükörben egy pár csillagszem lángol
Megint új vár épül , de ezúttal már nem porból
